Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
2013. február 20.
XII. évfolyam 2. szám.
KÖNYVAJÁNLÓ
Előbb-utóbb ki fog derülni, vége,
legyőzik úgyis őt, a nagy vezért.
A harcot elveszíti és ezért
a nép örülhet, újra szent a béke.

E szép napon ki győzi majd meg őket:
Bizony, mi tartozunk, fizetni kell!
Jön új tavasz megint, a mag kikel,
ha most bevetjük itt a harcmezőket.

Töretlenül, de szebb jövőt remélve
tekintgetünk mi jobbra-balra, bár
a húsra és a friss, meleg kenyérre

a gyermekünk, ha folyton arra vár,
kevés a pénz, leintjük, ezt ne kérje,
s a biztató szavunk se hallja már.

Mindennek vége, nincs remény,
hiába fáradoztam,
a Föld nevű bolygó helyén
csupán maréknyi por van.
Pedig hat éjt és hat napot
azért gürcöltem egykor,
hogy majd a Föld s a csillagok
helyén sosem legyen por!

Az Ember volt a mindenem,
munkámnak dísze, éke,
s most jól kibabrált énvelem,
magát hidegre téve!
Elpusztította csillagát
és önmagát is egyben,
mindennek vége, nincs tovább,
kár volt kísérleteznem!

Galád, mihaszna angyalok,
naplopó, lusta népség!
A Földre nem vigyáztatok,
ki lesztek rúgva végképp!
Utatok zord pokolba visz,
hiába jaj, esengés,
Isten vagyok végtére is,
ki unja a Teremtést!

John Field
Divertissement
I. Pastorale.
A kedvünk régen elhagyott
a mosolyunk is elfagyott,
istenhitünk elfonnyadott
szerszámunk sutban sanyarog,
Munkát! Kenyeret!
Munkát! Kenyeret!

Ringy-rongy a göncünk, cafatos,
tőlünk a gazdag riadoz,
cipőnkből kandikál a láb,
nem mehet ez így már tovább!
Munkát! Kenyeret!
Munkát! Kenyeret!

Nől seregünk, mindegyre nő,
gyűlik a roppantó erő!
e rend ön-sírját ássa meg,
temessük el hát, emberek!
Munkát! Kenyeret!
Munkát! Kenyeret!

Állunk a Hivatal előtt,
mely ellenséges, zord erőd.
Fagyoskodva és éhesen
szavunk ma faltörő leszen.
Munkát! Kenyeret!
Munkát! Kenyeret!

Fölöttünk röpcsik szállanak,
elénk rendőrök állanak!
közibénk spicli könyököl,
de öklünk sújt s a szó – pöröly:
Munkát! Kenyeret!
Munkát! Kenyeret!

Veszíthetünk?... Csak láncaink!
Hitvány, ki most is óva int!
Nekünk nem kegy, nem morzsa kell!
Szavunk, mint csóva száll ma fel!
Munkát! Kenyeret!
Munkát! Kenyeret!

1930. Megzenésítette: Szabó Ferenc






Gereblyés László
Munkanélküliek dala
Baranyi Ferenc
AZ  ÚR  KESERVE
l
Ricza István
A harc vége
felborult a taliga
nem fuvaroz tovább a halál
a kutakodó pitymallat
a hóförgetegben rám talál

szólnék  hogy élek
de minek
az árokszélen dermedőt
úgysem érti meg

az éles penge más
hasít
az vitézkedhet
hajnalig

áhítat hallszik
ha szúr a tőr
annak fáj csak
kit meggyötör

parányi lék golyó nyomán
a vér rubinná alvad
az éjtől szabadulni
tetemként nincs hatalmad

ónreggelbe fullad a sötét
szétrajzik ki él még
nem látja hogy kíméletlen kora
kiszívta már minden reményét

(2013. január 14.)
Rózsa András
üzenet barátaimnak
délben mint varjú
lenézek emeletes ágyamról
nincs egy vízszintes sík
ahová leszállhatnék
könyvek és tárgyak
tértelen pózban
halmozódnak a szeméttel
mikor lesznek bár
fedelek közé rekesztett
naplóim könyvtári rendben
s mi lesz
másfél évtizede legépeletlen
de világháló előtti verseimmel
melyek úgy lapulnak valahol
mint '69-ben
a csak '70-ben előhívott
'68-as tekercs
leszállok végül
egyetlen barna fotelemre
nyújtózkodás
gyógyszerek
nyújtózkodás
kávéfőző híján
csuporral megyek a közértbe
automatától kunyerálni
három adag kávét
haza viszem
piros csuporban
mint az alamizsnát
megmosolyognak
bevágom magam
a barna fotelbe
és akkor eloszlik a depresszió
leszárad rólam a csüggedt letargia
vetítek
jön '69 nyara
papírból vágok ki
csápoló kezet

Budapest, 2012. V. 31.


Cselényi Béla
délben mint varjú
Szűz liliomban kötésig gázoltam,
nem törődtem a letiport virággal,
szembeszegültem a nagyvilággal,
és lám, lázadásom elmúlt hasztalan.

Markoltam hajdan mindenből jó sokat,
mára kihullott minden a kezemből,
beigazolván a zordon jósokat.

Mohón habzsoltam ételt, s éveket;
nem érdekelt, hogy milyen gyorsan telnek,
ma megrezzenek, ha gyászról énekelnek.

A bölcs véneknél is okosabb voltam,
ám hibáimból soha nem tanultam,
maradtam műveletlen, tudatlan tahó…
Mondjátok, hova tűnt a tavalyi hó?

Kajuk Gyula
Ballada a tavalyi hóról
Húsát eszem azoknak,
aki felindítottak.
Akikből ég mellére hágtam
megtépve, -törve testüket
a hétköznapi pusztulásban.

Beroggyant arcukat lenyúzom,
kehes mellükbe marok ujjal,
s összevigyorgunk kocsma mélyén,
kocsma mélyén és állomáson,
tudatlanságuk történelmi
csillaggá szikárult mezőin.

De jaj, ahogy széttépem őket
tehetetlen fogaskerékként,
és ahogy vállon veregetnek,
elébem italt, ételt tesznek,
arcomban az arcukat látják
– hiszen a húsukból zabáltam! –,
jó dózsagyörgyök, mit se bánják.

Mígnem ülök majd asztaluknál,
dalolhatnék, s csak böffenek.
Összevillannak – hiába futnál –,
fölriadtak, fölmetszenek.

1968
Nógrádi Gábor
A JÖVŐ MEGSEJTÉSE

Derűs és művészi oldalát mutatta a nekikékült kökénybokrok mellett, ahol azért bóklásztunk, mert azt hitte emlékszik a régi gyalogösvényre, melynek valahol itt kellene bujkálnia a fák között. Tulajdonképpen a gyermekkorát kereste. A mesebeli szegénységbe, ahol – apja szerint – mindenki saját erőből lett senki, Komlóson született bele.
János olyan szellemi útravalóval érkezett e világra, amivel el kellett számolnia. Ezért lángoló hajnali egeket, öreg roskatag tanyákat, alföldi tájakat és ki tudja még mi mindent festett maga köré szaporodó képeire.
                                                           tovább>>>

Verasztó Antal
A SZABÓINAS

katonák jönnek, bohóchalál arat
szvasztikaárnyak az öreg ház falán
zsidót, cigányt belőlem anyám farag
sötét szellem ezért ma is rám talál
bűzös dögkutak köpnek fel az égre
őstavakból hímzett sárga csillagot
jó magyarnak lenni ugyan mi végre
ha lengyel, tót, oláh is alig vagyok
ha a zsidó lassan ürül belőlem
romának születni meg nem ildomos
zsúfolt vagonok járnak körbe-körbe
a rozsdás sín belső éle kikopott
az utcát nézegetik a turisták
fahortykat és kőwassalberteket
a titokban elkészített új listát
rólad, rólam, hiszen bárkiről lehet
milyen ország ez, ahol szögesdróttal
kerítenek védtelen embereket
anyám, anyám, kérlek faragd le rólam
azt, mivel e hitvány világ beszegett
Ódor György
magyar-faragó

Szép vagyok, mint egy csikóhal,
ágaskodok büszke szóval,
gyémánt-ragyogással függve
égek az Időbe kötve.

Ágaskodok kristály-szóval,
fejemen gyémánt-sarlóval,
ragyogva sötétfehéren
állván az Idő Terében.

Gyémánt-csődörcsikófejű,
kristálysarló-kérdőjelű,
gyöngykacs-csigaház menetű
sarló-szív: a gyémánt-betű

áll az Idő Ősvizében!
Őshínár-igézetében!
Vad csikószemem úgy ragyog,
mint az őstűzpont-csillagok.

Aranygömb, kis gyász-sarlóval,
nézek emberszem-sikollyal
benned: köröttem örvénylő
zöld-rengésű Halál-Idő.

Lebegvén a Halál-térben,
a Gyásztalan Mindenségben,
csikófejem rászorítva
Istenem: Őscsillagodra.

Csikóarcom, a gyémánt-kő
csiszolatú király-sírkő
odaszorítva Szívedhez!
Véres Könyörületedhez!
Juhász Ferenc
AZ IDŐBE-KÖTÖZÖTT

Hogy én látom a napot, te élvezed.
A fénytükör hozzád ért, lefékezett.
Tudom, pisszegnének terem trolljai:
sírni késő, a bánat öl… Valami
mégis mozgat előre, egy misztikum,
a titok, s hozzád vezet. Csakhogy kihunyt
a láng, a csóva, csikk maradt, mi égett…
Nélküled hamu vagyok, nem igézet
fellegen. Idelenn sötét mágia
leng be, lepereg búcsú, haláli a
magány itt. Regélj nekem, regélj reményt,
mi dalt súg, Isten ajkán refrén legyél,
hadd dúdolhassam a neved: angyalarc.
A mennybe szállnék, de te földdel takarsz.
Dobrosi Andrea
Földdel takarsz…
l
...xt.
Kattints a kép nagyíth
Kattints a kép nagyíthKattints a kép nagyíthKattints a kép nagyíth
Kattints a kép nagyíth
Kattints a kép nagyíth
Kattints a kép nagyíthKattints a kép nagyíthKattints a kép nagyíth
Kattints a kép nagyíth
Csontváry Kosztka Tivadar
festőművész
Következő oldal>>>
"Nagyobb igaza sohse volt népnek, Hitványabb Nérók még seholse éltek." Ady

Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.
Bányai Tamás: A szemtanú
Bittner János: Madarak
Bodó Csiba Gizella: Köszönöm
Fetykó Judit: Hidegben
G. Ferenczy Hanna: Ködben
Gligorics Teru: Kisfiam
Horváth-Hoitsy Edit:
Sánta menüett
Kardos András: Kegyes csalás
Kaskötő István:
Miska bácsi megmagyarázza
Lelkes Miklós: Válság
Mentovics Éva:
A téli vad sóhaja
Sárközi László: Jajszó
Simonyi Imre: Négy verssor
T.Ágoston László:
Hadvezérek és próféták

Albert-Lőrincz Martin:
Moirák orsója
Baka István: Ingemet varrják
Bárdos László: Ennyi az este
Czégény Nagy Erzsébet: Krízis
Debreczeny György: és hallgat
Ketykó István:
Egy be nem tartott fogadalom
Kő-Szabó Imre: Elfelejtett ígéret
Lehoczki Károly: Látogatás
Péter Erika:
Nekrológ egy diófáért
Pethes Mária: Virrasztás
Varga Tibor: A hűség visszaránt
Végh Sándor: Téli madárjaj
Zsidov Magdolna:
Párbeszéd egy történetből


TARTALOM
2. oldal
próza, versek
3. oldal
próza, versek
4. oldal
elfeledettek
Gereblyés László
versek
5. oldal
klasszikusaink
Mikes Kelemen
levelek, fordítások
6. oldal
gondolatok
Marsovszky Magdolna:
„NEMZETEK EURÓPÁJA”
Csontváry Kosztka Tivadar: Öreg halász.